Tudom,tudom,újra leálltam. Igazából nem tudom mit mondhatnék. Írhatnék. Leírhatnám a napjaimat,ami semmivel sm különbözik a többi átlag emberétől. Különórák, plussz elfoglaltságok,iskola, családi élet. Egyiknek sincs túl sok értelme,elvégzed a feladatod nap mint nap, de valahogy egyre értelmetlenebbnek tűnik, mert már annyira rég voltál igazán boldog, hogy az élet egyszerű örömeit fel sem veszed. Aztán a nap végén újra és újra felteszed magadnak a kérdést:és most hogyan tovább? És újra és újra elismételed a választ:foggalmam sincs.
Nem akarok depizni,eskü, ilyen szép tavaszi napon nincs is oka az embernek panaszkodni,bár ez egy bevett magyar szokás.Na mind1,lesz ez jobb is valamikor.Semmi okom nincs panaszkodni,ilyenkor mindig arra kell gondolni,hogy hány ember érzi magát sokkal de sokkal rosszabbul,és van sokkal szarabb helyzetben. Csak egy kis érzelmi feltöltődésre lenne szükségem.És mégis honnan?passz.
"A szeretet mindent meggyógyít".A nagy lófaszt. Tény,hogy igazi örömet csakis a szeretet okozhat,de ez manapság ritka mint a fehér holló.Vagy én szeretek,és nem szeretnek viszont,vagy engem szeretnek,és én nem szeretek viszont,ördögi kör.Majd szóljatok,ha az ilyesfajta szeretet bárkinek is örömet okozott. De a lényeg,hogy mosolyogj mindenkire, ne lássák, hogy legszívesebben megfojtanád őket. Ma már mindenki vigyoros,azt se tudják miért. Én se tudom,de odaragatt a képemre,és elég nehéz levakarni,már jóideje ott van. Nem csak nekem,neked is,ne hazudj. Ha annyi boldogság lenne a világon, amennyit mosolyognak az emberek,nem lennének boldogtalan emberek! Olyan meg nincs,nem is kell,nagyon uncsi lenne.
Jók ezek a hullámvölgyek,innen már csak fentebb mehetek,szóval nincs gáz, most éppen a völgyből gyaloglom fölfelé:)

De tééééényleg nem akartalak titeket leamortizálni,szóval gyorsan be is nyomok egy kis vidító vidijót: