Az éjszaka elég jól telt, a hugom csak 2x kétszer kelt fel,és utána még hagytak aludni,szóval olyan fél10kor sikerült kikecmeregnem az ágyból. Anyuék elmentek Regölybe telket nézni, én addig a szállodában maradtam Lizikével és a kedves rokonnalJ. Reggeli, és utána jöhetett egy kis séta a parkban,meg a „városban”. Eléggé kipusztultak voltak az utcák, vicces volt, ahányszor szembe jött valaki, köszönt,mintha ezer éve ismernénk egymást. Dél körült visszaértek anyáék is, elmentünk ebédelni. A kaja tényleg nagyon fini volt, engem a Kecskeméti csárdára emlékeztetett az íz világa. Szóval jól bezabáltam, utána kis pihi, kiolvastam az Elle magazint(ami szerintem a leginteligensebb női magazin). Aztán anyummal ledolgoztuk a fölösleges kalóriákat egy kis úszással. Egyébként a hely teli volt fiatal és öreg párokkal,kevesen voltak családostul, szóval a pasizás ki lett lőve.

    Az este már nem volt ilyen egyszerű, próbáltam filmet nézni,de a hugom annyira kivolt, hogy folyamatosan ordított valamiért… Mikor megpróbáltuk lefektetni totál kiakadt, bömbölt meg hasonlók. Végre megnyugodott, játszottunk még kicsit vele, nagyon édi volt, most van a miért? korszakában, és ahányszor mondtunk neki valamit , megkérdezte hogy miért?:) Sikerült annyira kifárasztani, hogy végül bealudt a kiságyban. Egész nyugi volt hajnali4ig, amikor eszébe jutott neki anyu, és ezt velünk is tudatta,mondanom sem kell, hogy sírás lett belőle. Beraktam magam mellé, egy ideig el is volt, de reggel 7ig azt se tudom hányszor keltett fel, hányszor kellett megitatni,stbstb…

   Utána sikerült bealudnom, olyannyira,hogy a reggeliről le is maradtam. Olyan 11 körül indultunk el, még elmentünk Regölybe, megnézni egy házat, amit anyuék kinéztek maguknak,mert fent van a falu tetején,ezért tökéletes rálátást nyújt a Pacsamagi-halastavakra.

Az egész tájnak megvan a maga hangulata, Magyarország történelme szinte beleivódott a dombokba, hegyekbe, házakba. Nem csoda,hiszen ez a vidék még most is magában rejti a török kor nyomait.

    A házikót ugyanilyen légkör járta át. Bekukkantottunk az ablakokon, látszott, hogy aki benne élt,halála után családja nem nagyon törődhetett a házzal. A portán még ott lógott egy két régi kardigán, ősrégi befőttesüvegek, egy két agancs a falon, és egy fekete fehér portré, egy bajuszos férfiról egyenruhában(nekem a dédnagyapámról van ilyen képem). Bár ez a vidék anyu otthona, azt hiszem én is képes lennék megszeretni. Nem csupán a szépsége, de a sok rejtély és történet kíváncsiságot kelt bennem. Kedvem lenne fogni egy ásót, és felásni minden olyan helyet, ahol eddig találtak leleteket.

    Tovább indultunk hazafelé, nekem egész úton korgott a gyomrom, de hál istennek Dunaföldváron megálltunk sütizni a Marcipán cukrászdában. Itt gyártják a legfinomabb krémest. Nem az a tipikus felfújt szar van benne,hanem igazi(már amennyire manapság bármi is igazi lehet az élelmiszer iparban) vaníliás krém volt benne. Miután elfogyasztotta mindenki a maga nyalánkságát, tényleg haza felé vettük az irányt, a lányok kezdtek az út végére totál becsavarodni,az egyik torka szakadtából énekelt, és…a másik is:P

   Végre hazaértünk, én bezabáltam egy fél kolbászt meg sok-sok zöldséget hozzá, utána már sokkal jobban éreztem magam. Hát…igazából nem is volt olyan szörnyű a dolog, leszámítva a hotelt és az éjszakai virrasztást. De megvolt anyám legfőbb vágya,hogy együtt legyen a család… Talán még én is jól éreztem magam..:PJ