Délután 4 óra. A kávézóban néhány ember üldögélt. Az egyik sarokban egy lány ücsörgött,valószínű várt valakire,mert az ajtót bámulta mereven,kissé talán ijesztően.Arcáról elszántság és nyugalom tükröződött,de inkább volt ez egy tökéletes álarc,amivel eltakarhatta a benne dúló érzéseket.
Nyílt az ajtó,és egy fiatal férfi lépett be. Végigpásztázott az asztalokon,majd elindult a lány irányába.
-Heló!-köszönt a fiú.
-Szia!-egy kis félmosoly,de a lány arca továbbra is zárkózott maradt.
Megjelent egy pincér,és itallapokat adott nekik.
-Kérsz valamit?
-Köszi,egy teát.
-Akkor egy gyümölcsteát 4 cukorral meg egy gerezd citrommal,és egy szénsavmentes ásványvizet.Köszi.
A pincér fölvette a rendelést,majd elment.
-És hogy vagy?-kérdezte a fiú.
-Köszi,megvagyok,végre vége a vizsgaidőszaknak,úgyhogy most pihenek.De nincs semmi különös.Merre voltál mostanában? -Hát,erre-arra,dolgoztam abban a szarban,meg szegeden ment a tanuló,aztán felnéztem pestre is,sok helyen megfordultam... -Jah,emlékszem...amikor felhívtalak,akkor voltál pesten...Hol is voltál pontosan..?
A fiú egy mély lélegzetet vett,mint aki már várta ezt a kérdést.
-Hát,szerintem nagyon jól tudod...hogy hol voltam.Találkoztam valakivel.Még nyárról ismerem,egyik haverom nővére.Én akartam veled közölni,de úgylátszik a híre megelőzte..
-Értem.Nincs gond,csak azt nem értem,hogy két hete minek találkoztál velem?Tudod,kicsit összezavarodtam,elvégre 5 évig voltunk együtt,azt hittem azért a legalább annyi őszinteséget kiérdemelek tőled,hogy szólsz,ha nem akarod újra kezdeni,vagy van valaki,aki érdekel.Sokmindentől megkíméltél volna.
-Te is tudod,hogy ez nem ilyen egyszerű!Ha tudom,hogy mit akarok,azt elmondom,nem minden vágyam hogy fájdalmat okozak neked,vagy magamnak.De két-három hete még foggalmam sem volt , hogy mi legyen,és még most sincs,de már...muszáj volt valamit lépni.Ez a huza vona nem lett volna jó egyikünknek se.
-Jó,mindegy,csak...
A beszélgetés közepén érkezett meg a pincér.Gyorsan ki is szolgálta őket,nem akarta megzavarni a „párt”.
-Mindegy.Inkább mesélj róla.Kiváncsi vagyok,hogy milyen.
-Hát...Alacsony,szőke,csinos...Pesten lakik.Szerkeztő egy tv-nél,nagyon sokat dolgozik,szóval túl gyakran nem találkoztunk.Elég nagy szájú,de...nálam azért konszolidáltabb..Sokban hasonlítunk,sok dologról ugyanúgy gondolkozunk.De igazából az a jó benne,hogy szart sem ér saját magának az élete,épp úgy ,mint az enyém nekem.És nem kell megjátszanom magam előtte.-A srác mintha kicsit megkönnyebbült volna,megállt,várta a reakciót.
-Értem.Akkor tényleg hozzád való... -Igen...azt hiszem. -És...mi lesz ez után?Hogy legyen...?Neked így jó?Boldogabb vagy? -Nem...nem vagyok boldogabb...de boldogtalanabb sem.És remélem , hogy jobb lesz.De kettőnk között már nem működött volna a dolog.Szerelem nélkül nem megy..sajnálom. A lány mintha most először megmutatta volna ,mit is érez valójában.Szemében mérhetetlen fájdalom és szomorúság volt,ami talán egy időre ott is marad. -Jolvan...Akkor én most megyek.Majd...valamikor beszélünk.-Felállt,felkapta a kabátját.Itt már semmi keresnivalója nincsen-gondolta.Egy kis remény volt,de az is elveszett.Valahol tudta,hogy ez már soha nem lett volna olyan,mint régen.Hogy valami végleg elromlott.Magára csavarta sálját,és már éppen köszönt volna,mikor a fiú gyorsan felállt.
-Várj,én is megyek.Te most merre mész? -Hát...még találkozom N-val benn a kp-ban.Te? -Haza szerintem.Mehetünk egy ideig együtt. -Oké. Kint jó idő volt,bár még csak január végét taposták.
-Elhiszed hogy jobb lesz így mindkettőnknek?-A lányt kicsit váratlanul érte a kérdés. -Nem tudom.Azt tudom amit én érzek.Ha idővel változik,akkor jobb lesz.Ha nem ,akkor...Na,megyek a többiekhez.Majd valamikor beszélünk. -Oké,persze.Vigyázz magadra. -Jó,te is...Na szia. -Szia.-és elment.Ennyi volt.Vagyis nem,mert mindketten nagyon jól tudták,soha az életben nem lesz vége.Nekik.Az időnek,amit együtt eltöltöttek.Mély lélegzet,bátorság,és csak menni.Bár ilyen egyszerű lett volna..
folyt.köv...
egy barátnak:)
