Hajnalodott.Az erdő csöndes volt,friss harmat borította a fákat és virágokat.Lassan-lassan az állatok is előbújtak rejtekhelyükről,várva a napfényt,és az új nap kezdetét.

A zongora elhagyatottan állt a tisztás közepén.Teteje tárva-nyitva,a szél könnyen keresztül süvített a húrok között.Egy-két pókháló fonat lengedezett az oldalán,így még magányosabban nézett ki.A húrok elveszítették ragyogásukat,most mozdulatlanul álltak,talán már nem is éltek.Lakója már kiköltözött,csak az ezüstcsíkokat hagyta magaután,meg a keserűséget,ami beivódott az ősrégi hangszer rései közé.A moha és sár már teljesen elfedte,se víz,se jég,sem élőlény nem tudta bántani többé.

Egy nap óriási vihar söpört végig az erdőn.Minden elfeketült,fényes villámok bordázták végig a sötét eget.Az eső megindult,nagy,nehéz cseppekben,majd egyre erősebben és erősebben esett.A zongora csak állt,zordan és mereven,tűrte a természet újabb megaláztatását.Kip-kop kip-kop.Kövér jégdarabok hullottak a hangszer tetejére,de a páncélról minden lepattant.Bemérgelte magát a vihar,mintha csak érezte volna azt a düht,és fájdalmat ami az elhagyott zongorából áradt.A kedves kis erdő pillanatok alatt pokollá változott.A villámok több fába is belecsaptak,azok recsegve zuhantak a földre,lombjuk füstölt,némelyik fel is gyulladt. Valamire készült a vihar.Az egyik és egyben legnagyobb villám végül lesulytott.Gyors volt,és kíméletlen.Célpontja meg sem próbált elmenekülni,hogyan is tudott volna...A páncél megadta magát,a hangszer darabokra hullot,fa szilánkok szálltak szerte szét a tisztáson.Az fény még utoljára átjárta húrjait,bár ez a fény kék volt és hideg.Gyorsan lángra kapott,az eső is már épphogy csak cseperget,nem volt ami elolthatná a tüzet.Egy pillanat,és vége lett az egésznek.

A vihar után a tisztás köré gyűltek az állatok,nem mertek túl közel menni a még mindig füstölgő zongorához.A lángok alig hagytak meg belőle valamit,az egykor erős és gyönyörű hangszer most kormosan feküdt,az egyik lábából épp hogy megmaradt valami,olyan volt,mintha meghajolna sorsa előtt.A tetejéből semmi sem maradt,és épp hogy néhány húr még túlélte a vihart.Már kezdett felmelegedni az idő,a felhők közül újra előbukkant a nap,a sugarak végigpásztázták a megtépázott erdőt,majd rátaláltak a tisztás közepére.Az megtelt fénnyel,és melegséggel.Bár a tűz alig hagyott valamit a zongorából,a pókhálók még mindig ott csillogtak a megmaradt húrok között...